Aki Erdőkertes ügyét szolgálni akarja, azzal mi megtaláljuk a közös hangot – mondta el a lapunknak adott interjúban Pásztor László polgármester, aki immár két évtizede vezeti a települést. Beszélgetésünkben felidézte, hogy amikor 2002-ben megválasztották erre a tisztségre, már akkor is a főtér kialakítását tervezgette. A polgármester szerencsés embernek vallja magát, mert mindig sikerült olyan munkatársakkal körülvennie magát, akik a hivatásuknak tekintik Erdőkertest.

Annak a lehetőségét kell nekem ma megteremtenem, hogy Erdőkertes ma is és öt év múlva is fejlődni tudjon a maga keretei között.

Pásztor László, Erdőkertes polgármestere

– Ha teljesen váratlanul betoppanna most ide valaki Dél-Afrikából, Szibériából vagy Kamcsatkáról, a világ túlsó végéről, aki még sohasem hallott Erdőkertesről, és érdeklődni kezdene, hogyan jellemezné, hogyan mutatná be neki a települést?
– Ez azért is jó kérdés, mert az ember lelke ilyenkor elkezd szárnyalni, és azokat a dolgokat nézi, amelyek a településen – akár lokálpatriótaként is, tehát a megfelelő elfogultsággal szemlélve – kimagaslóak a környék más községeihez, városaihoz képest. Úgy gondolom, hogy így van ezzel minden polgármester, illetve a települését szerető ember, akár Erdőkertesen vagy Veresegyházon, ugyanúgy Szibériában vagy Dél-Afrikában. Erdőkertest meghatározza bizonyos értelemben a története és az elhelyezkedése is. A budapesti agglomerációhoz tartozunk, mindig is annak a részei voltunk, a település létrejöttétől kezdődően. Ha megnézzük Erdőkertes történetét, akkor a budapesti emberek ideköltözése és figyelme a környék iránt mindig meghatározó volt. Itt ment keresztül a településen Magyarország első villamosított vasútvonala 1910-11-ben, és nem a váci, úgymond fővonal kapta azt a megtiszteltetést, hogy egy ilyen beruházás megvalósulhatott. A budapesti emberek már akkoriban is úgy látták, hogy van értelme erre kanyarodni. Sokan költöztek ki a fővárosból már a háború előtti időkben is, a harmincas években.

– Akkoriban mi volt a település csábereje?
– Az imént említett vasútvonalnak köszönhetően jók voltak a közlekedési viszonyaink, s így a figyelem mindig a településünkre irányult. Bármennyire kis település is Erdőkertes, akármerre jár az ember és megemlíti a nevét, nagyon sokaknak van valamiféle élménye vele kapcsolatban. Teszem azt, itt volt hétvégi házuk, vagy ha nem nekik, akkor a rokonságnak, a barátaiknak, hol egyszer, hol többször jártak itt és megkedvelték a települést. Soha nem kapok pejoratív vagy negatív visszajelzést. Ha a természeti értékeinket nézzük, nagyon fontos, hogy van egy bányatavunk. Nagyon sokakat ez motivált arra, hogy itt vásároljanak ingatlant. A téglagyár egykor innen nyerte ki az agyagot, de később betört a rétegvíz. A bányagépeket még kimentették, de a gödör aztán megtelt vízzel. Ma ez a tó több, mint tizenhat méter mély, a vize pedig annyira tiszta, hogy szabad szemmel is látni lehet benne a halakat, az oldott oxigén tartalma megegyezik a hegyi patakokéval, így hát a pisztráng is megél benne, ezért nagyon sokan Pisztrángos-tónak is hívják. De megél benne például az édesvízi medúza is, amiről nem mondom ugyan, hogy egyedülálló Magyarországon, de nem sok helyen fellelhető. Pici kis állatka, és ugyanúgy néz ki, mint a széles körben ismert medúzák.

– Ugyanolyan veszélyes is, mint a tengeri medúzák?
– Tudtommal nem. Ez a tó egy nagyon fontos természeti kincsünk. A Gödöllői-dombság egyik legmagasabb pontja ugyan nem nálunk van, de a közvetlen közelünkben, Szadán, illetve a Duna és a Tisza vízválasztója itt halad keresztül a településen, tehát valamennyire magaslati elhelyezkedésű a község. Annak idején, amikor a kétezres évek közepén mindenki szélkerekeket akart telepíteni, mi is megvizsgáltuk ennek a lehetőségét, de kiderült, hogy a szél intenzitása nálunk – bár az állandósága adott – kevés lenne a működtetéséhez. Ez pedig azt jelenti, hogy egy icipicit mindig fúj nálunk a szél, de sosem zavaróan. Ennek köszönhetően mindig tiszta a község levegője. S hála a Jóistennek, ma is jelentős erdőállományok veszik körbe a települést. Most már bőven ezer feletti annak az elültetett cserjének, fának a száma, amivel mi is igyekeztünk illeszkedni ahhoz, amit a természet megteremtett. Tehát a tiszta levegő és a tiszta víz az, ami bennünket ilyen értelemben meghatároz.

– Hogyan élik meg ezt a mindennapokban?
– A munkánkban és a szellemiségünkben mindig is benne volt a lehetőségkeresés, mert valahogy olyanok vagyunk mi, erdőkertesiek, hogy mindig kerestük a település önállóságát. Ha három erdőkertesi összegyűlt már az 1920-as vagy 1930-as években, egy dologban biztosan egyetértett: abban, hogy Veresegyházról Erdővárosnak le kell válnia. Ez egy ilyen örök gondolat volt.

– Ez pedig aztán 1956-ban meg is történt…
– Igen, ez ötvenhatban megvalósult az elnöki tanács határozata alapján. Viszont ez a határozat úgy szólt, hogy 1497 hektár legyen Erdőkertes területe. Akkor ők ezt úgy fogalmazták meg, hogy 2600 katasztrális hold – 2200 emberrel. A közösség lélekszáma volt akkora, hogy kétezer-kétszáz ember fogjon össze az önállóság érdekében, viszont a terület nagysága, ami megmaradt Erdőkertesnek, az 576 hektár. Tehát az eredetileg tervezettnek csak nagyjából az egyharmada. Ebből adódik az is, hogy a településnek nincsen hova fejlődnie, nincsenek puffer területeink, és ez talán a korábbi évtizedekben még nem volt annyira meghatározó, de az utóbbi húsz-harminc évben, sajnos, azzá vált. Erdőkertesre mostanában elég sokan települnek ki, elsősorban Budapestről, de kézzelfogható az ország keleti feléből érkező betelepülés, és a határon túlról is nagyon sokan itt találták meg maguknak a számukra kedves környezetet. Némi mozgás mutatkozik az agglomeráción belül is, de ezt nagy általánosságban a kínálkozó munkalehetőségek befolyásolják. Ezen az 576 hektáron ma tízezer ember él, van négyezer ingatlan, de ma már a fejlesztés előtt álló terület összesen kevesebb, mint négy hektár. Én igazából az emberekben látom, hogy milyen is tulajdonképpen egy település, az ott élők közösségében. Nagyon fontosak számunkra azok az emberek, akik hajlandóak áldozni az idejükből, az energiájukból a közösség számára. Ma ugyanis együtt tudunk gondolkodni arról, hogy ezt a települést hogyan fejlesztjük tovább. Úgy gondolom, hogy a párbeszéd, a nyílt kommunikáció, az őszinteség mindennél többet ér.

– Kimondhatjuk tehát, hogy itt egy folyamatosan bővülő, és mégis összetartó közösség él?
– Igyekszünk megteremteni ennek minden formáját: lehet, hogy ezek valahol nagyobbak, máshol kisebbek, de az a lényeg, hogy az ember ne sablonokban gondolkodjon. Megvannak a fesztiváljaink, a központi gondolataink, de mindig igyekszünk valami újjal előállni.

– Húsz éve vezeti a települést. Melyek voltak ebben az időszakban a legfontosabb fejlesztések, amelyeket sikerült megvalósítani?
– Ezt nagyon nehéz megmondani, mert mindegyikhez köt valamilyen szál. Amikor 2002-ben polgármester lettem, egy építésszel máris a főteret tervezgettük. Közben megvalósult sok más fejlesztésünk is, de aztán 2011-re létrejött egy olyan központi tér, amit az emberek már joggal neveznek főtérnek. De akárhogy nézem is, a miénk a legszebb. Lehetne már egy kicsit talán nagyobb, mert a közösség nő, de úgy gondolom, hogy nagyon fontos volt, hogy ezt meg tudtuk teremteni. Sok volt, mondhatnánk akár húszat-harmincat is, kisebbet-nagyobbat, de ha ki kell emelnem két-három fejlesztést, akkor bocsássák meg nekem, de emellett a Faluházat és a Szent István parkot mondanám.

– Voltak ebben az időszakban olyan partnerei, akik sokat hozzátettek az elvégzett munkához?
– Szerencsés ember vagyok olyan tekintetben, hogy mindig sikerült magam mellé olyan munkatársakat toborozni, akik hivatásként gondolkodtak a településről. Egy polgármester egyedül nem csinál tavaszt, nem vagyunk ilyen értelemben fecskék, hanem csapatban kell meghoznunk és végrehajtanunk a döntéseket. Én soha nem politikai szlogenek vagy plakátüzenetek alapján kommunikáltam, hanem mindenkivel arról beszéltem, amiről szó kellett, hogy essen. Így van ez most is, hiszen akárkinek elmondom az elképzeléseinket, megértik és támogatják azokat. Tuzson Bencével, az országgyűlési képviselőnkkel is nagyon emberi, baráti kapcsolatban vagyunk, ez pedig jó alapja a közösen végzett szakmai munkának is. Teljesen partneri együttműködést alakítottunk ki, olyan közvetlen köztünk a kapcsolat, mintha itt ülne a szomszéd szobában: ha keresem, visszahív, ha e-mailt írok, elolvassa. Ha országgyűlési képviselőként valaki nagyon sokat tett Erdőkertesért, akkor Tuzson Bencéről ez mindenképp elmondható. Ha az ember akarja, akkor csinálja. Én azt szoktam mondani, hogy mi nem baloldaliak vagyunk és nem is jobboldaliak vagyunk – mi erdőkertesiek vagyunk. És aki Erdőkertes ügyét szolgálni akarja, azzal mi megtaláljuk a közös hangot, ebben egészen biztos vagyok.

– Milyen jövőképet lát Erdőkertes előtt?
– Én abban bízom, hogy ez a település a most már kialakulófélben lévő hagyományait, irányultságait, törekvéseit megtartja. Remélem, hogy egy intézményekkel – bölcsődével, óvodával és iskolával – jól ellátott, kellő kapacitással bíró község lesz. Annak a lehetőségét kell nekem ma megteremtenem, hogy Erdőkertes ma is és öt év múlva is fejlődni tudjon a maga keretei között.