Modell, divattervező, szépségkirálynő: a versegyházi Dudik Szonja egy kiegyensúlyozott, céltudatos fiatal nő. Korábban sokszor idézte a sajtó elhíresült mondatát, miszerint neki nem álmai vannak, hanem tervei – ezeket pedig elkezdte sorra megvalósítani. Női szabó szakon végzett a gödöllői Madách Imre Szakiskolában 2012-ben, majd a Budapesti Divatiskolában tanult tovább divat-stílus tervezőnek, később pedig a Lucia Divatakadémián fejlesztette tovább a tudását és a szakmai rálátását a divatipar minden ágára. Egy évtizeden át rendszeresen és nem kis sikerrel szerepelt különböző szépségversenyeken, amelyek közül megnyerte a magyar Miss Princesst, a nemzetközi versenyen pedig Miss Talent kategóriában első helyezést ért el. Az utóbbin a magyar néptánc elemeit ritmikus gimnasztikával ötvözte, és ezzel nemcsak a közönséget, de a zsűrit is lenyűgözte.

– Mit jelent az Ön számára Veresegyház?
– Alig néhány hónapos voltam, amikor a szüleim itt kezdtek építkezni. Én itt nevelkedtem, és nagyon megszerettem ezt a várost. Itt jártam iskolába is, és nagyon sok oldalát megismertem a településnek. Sok különböző sportot űztem, s azok nagy részét is Veresegyházon: ritmikus sportgimnasztikáztam, fitneszeztem, akrobatikus rock and rolloztam, hiphopoztam, aerobikoztam, légtornáztam, akrobatikáztam, de futballoztam is a nővéremmel együtt a veresegyházi lánycsapatnál. Ezek közül a kedvencem talán a fitnesz és az akrobatika volt.

– Mennyire változott meg a város a gyermekkora óta?
– Végigkísértem azt a változást, ami Veresegyházon az elmúlt húszegynéhány évben lezajlott, és azt tapasztaltam, hogy tényleg az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa a miénk. Ha belegondolok, hogy milyen volt például a piactér másfél évtizeddel ezelőtt, vagy a körforgalom a város bejáratánál, az iskolák, akkor tényleg eszméletlen a változás. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon jó dolog, amit mindenképp értékelni kell. Kedvesek az emberek, legalábbis az én környezetemben mindenképp azok, úgyhogy tényleg szeretem ezt a várost. Nagyon jellemző Veresegyházra a sokszínűség, hiszen különféle – sport, kulturális és felekezeti – csoportok működnek, szerintem nagyjából minden megtalálható itt helyben, de ez logikus is, hiszen ma már sokkal nagyobb, és sokkal többen lakják, mint gyermekkoromban. Akkoriban az utcánk végén még volt egy tengópálya, nyugodtan játszhattunk, mert hetente csak egyszer-kétszer hangzott el az, hogy „vigyázz, autó!” Ma ezt már nem lehetne megtenni, ugyanis mostanság én is alig bírok kiállni, hogy ne jöjjön valaki. Akkor még egy kis falucska volt, ma pedig már egy nyüzsgő kisváros Veresegyház. És a gyermekkori tengózás is sokszor eszembe jut, amikor reggelente próbálok kiállni az autómmal.

– Sok ilyen jellegű élménye van?
– Igen, nagyon szerettem például az iskolai papírgyűjtéseket. Nekünk ez nagyon jó szórakozás volt, mert elindultunk néhányan a barátnőkkel, osztálytársakkal az utcánkban, aztán mentünk tovább a szomszédos utcába, és így végig, mindenhova becsengettünk, bekopogtattunk. Megtörtént, hogy valaki, akihez így betoppantunk, nem készült rá és csak egy-két heti újságot tudott adni, de akkor azt is megkaptuk, másoknál azonban előfordult olyan is, hogy összekészített nagy kupacot kaptunk. Gondolom, ez egy olyan élmény, amire nagyon sokan emlékeznek rajtam kívül is.

– Ebben a közegben mi volt az az első hatás, ami később a szépségversenyek és a divat világa felé terelte az érdeklődését?
– Sokszor hangoztatom, hogy én a sportnak köszönhetően kerültem be ebbe a világba, hiszen már egész kiskoromban gimnasztikára jártam. Ott pedig évente legalább egyszer, de néha kétszer is új fellépő ruhát kellett készíteni. Én ezt a részét nagyon élveztem, ezért a ruháimat nagyon sokszor én terveztem, és édesanyám varrta meg.

– Már kislányként is tervezéssel foglalkozott?
 – Igen, de persze akkor még nem is nagyon tudtam, hogy mi ez, vagy hogyan működik. Később azonban, amikor páros táncra jártam, akkor már a partneremnek is én terveztem a ruháját.

– És ő hogyan fogadta ezt?
– Jól, hiszen a fiúkat ez nem nagyon érdekelte. Nyilván készítettem neki egy normális, fiúnak illő öltözetet. Szerencsére együttműködő volt, számomra pedig azért volt ez fontos, mert így valahogy kezdtem megismerkedni az alapokkal. Később, amikor a szakiskolába kerültem, akkor rájöttem, hogy olyan ruhákat akarok magamnak tervezni, amilyen másnak nincs. Aztán láttam, hogy van erre igény, és így gördülékenyen elindult az egész. Ehhez tartozik még, hogy nekem hobbim volt a szépségverseny, nagyon sok ilyenen vettem részt. Az volt az én színpadom, ahol megmutathattam az alkotásaimat. Már az iskolában is élveztem, ha egy ruhát átalakítottam, vagy készítettem egy felsőt – és azt felvehettem. Számomra mindig az volt a jó, hogy ha másnak nincs olyan. Nekem az egyediség a megszállottságom, amire tényleg azt mondom, hogy nagyon jó érzés tud lenni egy nőnek, akkora magabiztosságot ad, hogy megváltozik még a személyisége is. Sokszor látom, amikor bejönnek hozzám a hölgyek, és fölvesznek egy olyan ruhát, ami tényleg illik hozzájuk, akkor teljesen megváltozik a kisugárzásuk. Megannyi nőt láttam – köztük magamat is –, aki egy különleges ruhadarab viselésekor, akár már abban a pillanatban, amikor felvette, teljesen más alakot ölt. Én is ezt éreztem akkoriban, és amikor elmentem egy szépségversenyre, akkor az tényleg egy olyan alkalom volt, amikor megmutathattam magam. Megtörtént, hogy olyan ruhákat készítettem, amelyek nem az utcán hordhatók – gondolok itt a koktélruhákra, vagy az estélyi ruhákra –, de volt olyan szépségversenyem is, ahol meg hulladékból kellett ruhát prezentálni. Ez egy jó mérföldkő volt ahhoz, hogy én is elinduljak. És a lányok is mondták a ruháimra, hogy hű de jó, meg hű de szép… Elvégeztem a Budapesti Divatiskolát, és el is indítottam a saját márkámat.

– Mi az alapkoncepciója a SZONJADUDIK márkának?
– Kifejezetten női ruhákkal foglalkozunk, ezen belül is elsősorban elegáns viseletekkel – tehát: estélyi ruhák, koktélruhák, kosztümök. Mind egyedi darabok, mindegyikből kizárólag egy készül. Igyekszünk a nőiességet kihangsúlyozni, tehát a szép nőies vonalakat, illetve olyan fazonokat készíteni, amelyek tényleg különlegesek, és akár messziről rájuk lehet ismerni.

– Az emberek nagy többsége nem látogat rendszeresen szépségversenyeket, s legfeljebb csak a televízióból, filmekből vannak felszínes ismereteink, és nagy valószínűséggel hamis elképzeléseink. Mennyire különbözik ezektől a sztereotípiáktól egy igazi szépségverseny hangulata?
– Versenyzői oldalról nézve nagyon jó hangulatuk van. Persze mindig nagyon sok múlik azon, hogy mennyire van egy-egy verseny jól megszervezve. De összességében azt gondolom, hogy nagyon helytelenek ezek a sztereotípiák, amiket az emberek felállítanak a lányokkal, mindazzal, amit ők képviselnek, és persze a versenyekkel kapcsolatban is. Megjegyzem, sajnos, vannak köztük igazságok is! De én úgy gondolom, hogy érdemes lenne visszaállítani azt, ami régen volt: tehát a szépségverseny üzenetét. Ha végiggondolom azt a tíz évet, amennyi ideig versenyeztem, tényleg csupa kellemes emléket tudok felidézni. Több száz, vagy talán ezer lánnyal is találkoztam ezeken a versenyeken, és csak egyetlenegy olyan van közöttük, akire azért emlékszem, mert nem szeretnék vele többet találkozni. A többiekre mind azt mondom, hogy aranyosak voltak, segítőkészek és kedvesek. Főleg a nemzetközi REFLEKTORFÉNYBEN versenyeken érzi magát egyedül egy kicsit mindenki, mert különböző országokból érkezünk, ott vannak a nyelvi problémák, és hiába beszéli az ember az angolt, mégis más egy ilyen alkalom. Vannak olyan lányok, akiket így ismertem meg, és azóta is ápolom velük a kapcsolatot, havonta vagy hetente is beszélgetünk. Úgyhogy nagyon sokat lehet meríteni a szépségversenyekből. Én arra bíztatnék mindenkit, hogy látogasson el egy szépségversenyre, de nem mindegy, hogy melyikre. Meg kell válogatni, hogy milyen versenyekre megyünk el. A mennyiség ugyanis itt a minőség rovására megy.

– Most egy alapítvány elindítását tervezi. Ezzel mi a célja?
– Igen, létrehoztam a Valódi Érték Alapítványt, amely hamarosan megkezdi működését. Azért kapta ezt a nevet, mert számomra nagyon fontos, hogy a külső és a belső összhangban legyen az emberekben. Szeretném emlékeztetni őket arra, hogy mi az, ami valóban fontos és értékes, és felnyitni a szemüket, hogy az a sok dolog, amiről most azt hiszik, hogy értékes – valójában nem az. Az alapítvány elsődleges célja, hogy segítsünk olyan embereknek, akik tényleg rászorulnak, gondolok itt mentorprogramok szervezésére, nemcsak itt a környéken, hanem szeretnénk jóval szélesebb körben is. Fiataloknak szeretnénk segíteni abban, hogy rálátást nyerjenek nemcsak a divat világára, de az életre való felkészítésükbe is bekapcsolódva: hogy egy állásinterjún meg tudjanak jelenni; tudják, mit kell fölvenniük, mit kell majd mondaniuk magukról, meg tudjanak írni egy önéletrajzot. Tehát olyan dolgokat, amiket nem nagyon tanítanak az iskolában, de máshol sem. Ebbe természetesen bele fognak majd folyni a szépségversenyek is, ezek ugyanis valamikor régen egy különleges céllal jöttek létre. Az elcsépelt „világbéke” szólamának akkoriban még volt realitása: a szépségkirálynők a béke nagyköveteivé váltak. Folyamatosan utaztak különböző országokba, segítettek az elesetteken, a háborús sérülteken, csak ma már nem mindenki tudja, hogy eredendően ez erről szólt. Én viszont ezt szeretném erősíteni. Szervezünk majd alapítványi bálokat is, különleges programokkal, itt, Veresegyházon is, hiszen kiváló helyszíne lehet majd ezeknek a tavaly átadott új sportcsarnokunk.